Memento Mori

Hamuvá lettél,
Léted korlátait lépve át,
Fakasztottál könnyet,
Örökítve fájdalmaid sorát.

Meggyötörtettek, s meggyötörtél,
Emberin, erőből gyengén,
Ahogy a megfeszíttetett is,

Gyűjtötte sebeit testén.

Ott volt velünk,
Fehér rózsáid felett,
Felszabadíttatott lelked,
Ki itt élt, aratott, s vetett.

Szórtál magot, s neveltél,
Keserűt, édeset,
Búsulva, nevetve élve meg,

Mi felépült, s mi elveszett.

Nyomorba is sodortál lelkeket,

Szereped része ez,

Isten néha érthetetlen módon,

Táblánkra feladványt szegez.

Megbocsátom hát vétkeid,

Ahogy hitem szerint Te is teszed,

Simítom ősz hajad, s rád hagyom,

Fehér rózsáim, kertedből Te szedd!