Merengő

Tán a magány,

ki itt koptatja körmét szobám falán,

kell hogy megmutassa,

miként lássak önmagamba?

Vagy a remegő eremből feltörő,

féktelen fröcskölő őserő,

lesz az mi tisztít, és elmos?

De elkerül,

fullánkod számomra édes,

ölelés minden szavad,

testvérem vagy, s

minden rezdülésed,

érzem,

minden érzésed itt rezdül,

szívem parázsló ölében.

Nem sért,

nem téveszt meg a szó,

magasabban szállunk,

mert szállni vágytunk.

Sárban nem lelhet nyugtot

szerelmünk.

Be nem teljesült,

kivetetten vándorló,

olthatatlan vágyunk.

Töredékek

Remegő függönyön átszűrődő fények,

prizmádon megtörve csodává lettek.

Gyermekin elveszve,

józanságom a múlté.

Ámulni vágyom,

öntudatlan ringani véled,

s illatodban alélni el.

*

Belülről vakít ismerős fényed,

felnyílik lassan nehezült szemem,

oly idegen minden körültem,

sorsom óvó kezedbe teszem.

*

Légy a vágyakozó Kedvesem,

légy a részem,

légy a hisztiző, depis, magát sem találó,

szenvedélytől égő, reményvesztettségével reményt adó,

csókolni vágyó, esztelenségbe velem süllyedő,

végtelenbe céltalan bámuló,

ringó fürtjeit nyakamba csorgató,

testemhez remegve olvadó,

szívemet megmozgató,

de mégis kicsiny,

tenyeremben elférő mindenségem!

Gyermekek vagyunk

Kattogva kábít a pillanat,

órám visszaszámol,

ont monoton bút konokon,

s én hagyom, hogy fájjon.

Remegve remél a remény,

megfogom kicsiny kezét,

nézzük az elhaló napot,

oly jó, hogy békét adhatok.

Hanyatt fekszünk kedves,

erőtlen ringat már a tenger,

annyi mindent feledünk most,

gyermekek vagyunk újra,

először, utoljára, egyszer.